A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemények-torták. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemények-torták. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. február 13., péntek

Puncs torta (Kicsivirág)


8 tojásból és 6 tojásból külön-külön piskótát sütünk.
A 6 tojásosat apró darabokra csipkedjük.
2 dl meggylébe fél dl rumot teszünk (én nem szoktam),majd 2 nagy evőkanál porcukrot és 1 evőkanál kakaót.Ebbe 1 marék meggyet apróra vágunk és beletesszük.Jól kikeverjük és az összecsipkedett piskótával vegyítjük.(Én még kevertem hozzá 4 evőkanál baracklekvárt,jobban összeállt tőle.)
A 8 tojásos piskótát kettévágjuk,vékonyan mindkét felét lekvárral megkenjük.A tölteléknek lágynak kell lennie.A tölteléket a piskótára tesszük,majd a másikat ráhelyezzük.Egy kicsit megnyomkodjuk,hogy kiszorítsuk belőle a levegőt.A tetejére a boltban kapható puncsízű cukormáz kerül. (2 csomag Dr. Oetker.)

Tejszínes csokitorta (Macska)

Tejszínes csokitorta

Tészta: oroszkrém tortánál lévő piskóta, annyi változtatással, hogy 3 evőkanál kakaópor megy a tésztába, a liszt mennyiségét csökkenteni kell, a kakaó és a liszt együttes súlya legyen 20 dkg!

Krém: nagyon egyszerű, de minimum 12 órával előbb kell nekiállni! Felmelegítünk 7 dl tejszínt (legjobb a Hulala, mert nem esik össze, de lehet sima tejszín is, vagy vegyesen). Belekeverünk 3 evőkanál cukrot, egy vaníliás cukrot és 3 kis tábla darabokra tört csokoládét (az éttől sötétebb lesz, a tejtől édesebb, én 2 étcsokit és 1 tejcsokit raktam bele, de lehet négy tábla is). Ha feloldódott benne, kihűtöd, majd megy a hűtőbe min. 12 órára. Ez azért kell, hogy fel lehessen verni. Amikor majd előveszed kemény krém lesz. Elkezded verni, amint puhul, mehet bele egy tasak ZselatinFix (kék, kicsi tasakban van, Oetkeres), ezzel keményre felvered (gyorsan kész).

A tortát háromba vágod, töltöd, kívülről is díszíted a krémmel. Fog jutni a krémből mindenhova, nagyon sok lesz belőle.

Tortalaphoz trükk:én a tortaforma aljába vágok sütőpapírt, az oldalát vajazom-lisztezem, de nem teljes magasságig. Ha megsült a torta, lisztezett deszkára pofára borítom a formából, kicsit a sodrófával átmegyek rajta, lehúzom a sütőpapírt és rácsra fordítom vissza, itt hagyom kihűlni. Így szép sima lesz a teteje a tortának.

Oroszkrémtorta (Macska)

Oroszkrém torta:

Piskóta: 6 tojás,
20 dkg cukor,
20 dkg liszt,
6 evőkanál víz
, 1 csomag sütőpor.
A fehérjét felverem habnak, beleöntöm a cukrot, tovább verem. Beleteszem a sárgáját, keverem, kis idő múlva a vizet apránként. Majd a lisztet összekeverem a sütőporral, és ezt is hozzákeverem a masszába. Vajazott-lisztezett vagy sütőpapírral bélelt tortaformába teszem, majd 180 fokos, előmelegített sütőben 30-40 percig sütöm.

Nálam ez az alaprecept, bevált, mert nem esik össze. Elég magas, hogy 3 részre lehessen vágni.

Krém: 2 csomag vanília puding,
7 dl tej,
6 evőkanál cukor,
5 dl Hulala növényi tejszín,
2 dl sima, állati eredetű tejszín,
1 marék mediterrán aszalt gyümölcs mix,
1 marék mazsola,
rum.
A mixet és a mazsolát rumos (gyerekek esetén kihagyható, vagy jobban alszanak ) meleg vízbe áztatjuk. A pudingporokat a tejjel és a cukorral felfőzzük. Gyakran keverjük (én fém habverővel szoktam, mert így csomómentesre keverhető), amíg ki nem hűl. A tejszíneket összevegyítjük, felverjük. Kétharmadát a krémhez keverjük, majd a lecsöpögetett mixet és mazsolát a krémbe keverjük. A tortalapot háromba vágjuk, megtöltjük a krémmel, a külsejére is kenünk a krémből. A maradék felvert tejszínhabbal díszítjük.
A krémbe lehet tenni ZselatinFix-et is,akár 2-t is,akkor tuti tartja a formáját.

Tiramisu torta(Macska)

Tiramisu torta (illeskrisz)
Piskóta:
5 tojás, 7-7 dkg finom ill. rétes liszt, 15 dkg cukor, 1 cs. sütőpor, 1 cs. 3:1-ben capuccino italpor, 2 ek. keserű kakaópor, 5 ek. víz. Ezekből hagyományos módon piskótát sütünk, utána lapjában kettévágjuk.

Krém I. : 1 csomag vanília ízű pudingot elkészítünk, de csak 4 dl tejjel, kihűtjük.


Krém II: 1 doboz Oetker Tiramisu krémport kikeverünk 2.5 dl hideg tejjel.

A torta összeállítása: Az egyik tortalapot visszatesszük a kapcsos tortaformába, rákenjük a vaníliáspudingot, kirakjuk kávéba mártott babapiskótával, erre kerül az Oetker Tiramisu krém. Befedjük a másik tortalappal, kissé megnyomkodjuk. A tetejére felvertem egy 200 ml-es Hulala tejszínhabot, simára elkentem. Habrózsával és szeletekre vágott capuccinó izű csokival díszítettem.
Egy éjszakára hűtőbe tettem, másnapra jól megpuhult.
Én próbáltam már tiramisu ízű pudinggal is, Tesco-ban lehet venni, nem Oetker, hanem Haas. Az ízén csak javított. A tiramisu krémport is ki lehet ilyenkor hagyni, két csomag tiramisu puding és bele tejszínhab. Finom és jóval olcsóbb...